Nyomtatás

Színek megfelelő helyen és megfelelő mennyiségben

   

   Miután belefogtunk egy építkezésbe, átalakításba fontos átgondolnunk, hogy milyen legyen az a belső tér, ahol élünk, pihenünk, és ahol vendégeket fogadunk. Egy funkcionálisan jól megtervezett lakás is lehet rideg, barátságtalan, ezért egy sor fontos dolgot kell átgondolnunk, megterveznünk, hogy harmonikus lakásbelsőt tudjunk kialakítani. Milyen színűre fessem (tapétázzam) a falat, az ajtót? Milyen burkolatot válasszak? Átkárpitoztassam az ülőgarnitúrát, vagy újat vegyek? Milyen függöny és szőnyeg mellett döntsek?

 

 

Képzeljük el, amint éppen belépünk egy lakásba! Az elénk táruló világ, a megannyi színhatás rögtön meghatározza érzéseinket, közvetíti az adott tér atmoszféráját. Ezért mindenekelőtt fő szempont: okosan, körültekintően megválasztani a színeket.

Mindenféle divatirányzatoktól eltekintve a legfontosabb az egyénnek az adott színekhez való viszonya. Hogy kinek-kinek melyik szín áll a legközelebb a szívéhez, az ízléstől függ. Megfelelően választani nagyon nehéz, hiszen soha olyan széles választék nem állt rendelkezésre bútorokból, anyagokból, szőnyegekből, mint manapság. Arról nem is beszélve, hogy álmaink falszínét is tökéletesen ki tudják keverni számítógépekkel.

Négy azonosan berendezett tér, más-más hangulat és karakter.

 


 A sötét, hűvös kék falak között az élénkvörös kanapé kétszeresen is érvényesül. A feketék eleganciát, reprezentatív megjelenítést kölcsönöznek az enteriőrnek. Figyeljünk azonban arra, hogy a sötét oldalfalszínek optikailag szűkítik a teret.

A világos falszínekkel ellentétes hatást tudunk elérni. Ezt az érzést csak erősíti a sötét padló, mely lépéseinknek biztonságot ad. A finom fehér és szürke árnyalatoknak különös hangsúlyt ad a fekete padló.

Az okkersárga szín lágyságot, melegséget visz az egyébként hűvös kontraszthatásokra épülő térbe. Világosság, tisztaság és elegancia, ami visszafogott színvilágot teremt. Homályos, sötét szobákat egy csapásra világosabbá tehetünk, ha sárga színt használunk. Ezek a környezetünkben levő tárgyakról is visszaverődnek s az otthonunk olyanná válik, mintha napfényben úszna. A sárga fal előtt életre kel a fáradtzöld kanapé. Az erőteljes kockás függöny színével harmonizáló tárgyak biztosítják az egyensúlyt.

A vörösesbarna színű fal szinte berobban a térbe, amely egyben biztosítja a szoba elevenségét, melegségét. A hangsúlyos falszín ellenpontjaként jelennek meg a kékek lendületes, dinamikus hatást keltve. Az ülőgarnitúra szolid semlegessége s a fehér függöny biztosítja a harmonikus összhatást. Most a színek divatját éljük, bárki kipróbálhatja a színkomponálást maga is. A színesség azonban nem abban rejlik, hogy sok-sok többé-kevésbé összeillő színt használjunk, hanem abban, hogy azok a megfelelő helyen és mennyiségben a kívánt kiemelő és rendező szereppel bírjanak az adott térben.

 

 

              

2018.10.23, Kedd

Van eladó háza?

ORIGO SPORT

BEJELENTÉS

Ha tud egy jó honlapot,
(az sem baj, ha az Öné :))
jelentse be! 

URL:*
Leírás:*
E-mail:*

 

TELEFONKÖNYVEK

Hajbeültetés

ÁLLÁS

IDŐJÁRÁSJELENTÉS

ÚTVONALTERVEZÉS

UTAZÁS

MENETRENDEK

BANKOK ÉS ÁRFOLYAMOK

APRÓHIRDETÉSEK

INGATLANOK

TŐZSDE

E-MAIL

EGÉSZSÉG

HONLAP PANORÁMA

Válogatás érdekes külföldi
honlapokból.

Honlap a jövőből

Ha megadunk egy dátumot,  akkor megnézhetjük, hogy azon a napon milyen események lesznek a világon.
https://www.zapaday.com

A torok gyógyítója

Vizet digitálisan

Új édesitőszer

AUTÓSTOP? NEM!

Legolcsóbb

HETEK

Visszafelé pörgő óra?

TOTALCAR

MA.HU

NEMZETI SPORT

Első a diszkréció

Stílus ami megszólít

Szeletek élvezete

CSOK-CSOK-CSOK-CSOK

MOZI

Bankárképzés

A fék nem játék!

CSAK FOCI

AjándékMagánregény

Opel nyári gumik

Elektromos autó

PORTFOLIO

ORIGO - SZÓRAKOZÁS

ÜZLETRÉSZ

MIT OLVASSUNK?

ImpresszumAdatvédelmi szabályzatMédiaajánlat

Copyright © 1999-2018 Webmut@tó - Minden jog fenntartva

A Webmut@tó honlapján található szöveges tartalmak a Webmut@tó tulajdonát képezik,
melyek a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc
alatt vannak. Másodközlés esetén feltüntetendő forrásoldal: http://www.webmutato.hu