Nyomtatás

Nem rejtik el a konyhát a vendégek szeme elől


Nincs ételszag és csörömpölés

Egyedi színt és minőséget képvisel a vendéglátásban az immár 30 éve működő solymári Aranykorona Vendéglő. „Alázat, tisztelet, odafigyelés és tenni akarás” – ez a mottója az alapító-tulajdonos Moldován Istvánnak, akinél mindig a vendég az első.

 

Hogyan lesz valakinek az elsők között magánvendéglője a szocialista Magyarországon?

Össze kellett veszni a vezérigazgatóval. Komolyabbra fordítva a szót: a vendéglátás az életem. Már tízévesen besegítettem abban a solymári presszóban, ahol édesanyám dolgozott. Közel húsz év alatt pedig kitanulhattam a szakma csínját-bínját az akkori idők legjobb szállodáiban és éttermeiben. Az említett összezördülés miatt végül mennem kellett, de hálás vagyok érte, mert e nélkül sose vágtam volna bele az önálló vállalkozásba. Hároméves építkezés után nyitottam meg az Aranykorona Vendéglőt.

Látványkonyha az étterem közepén – mégsem érezni az ételszagot és nem hallani csörömpölést. Mi a titok?

Nálunk nem kell elrejteni a konyhát vagy a szakácsokat a vendégek szeme elől, mert a legjobb berendezésekkel, a legfrissebb alapanyagokkal és a legtisztább módon dolgozunk. Alázat, tisztelet,odafigyelés, tenni akarás: a vendéglátás számomra életstílus. Aki erre adja a fejét, annak a legjobb tudása szerint kell törődnie a vendéggel.

Előfordul, hogy Bécsből hozatja a halat vagy a húst, mint egyes felkapott budapesti éttermek?

Csak hazai alapanyagokat használunk. Magam kutatom fel őket, egyes vidéki beszállítóinkkal már 30-35 éve működünk együtt. Meggyőződésem, hogy a magyar piacokon annyi jó termékre lehet bukkanni, mint szinte sehol máshol Európában.

Étlapjukon jól megfér egymás mellett a mákos guba és a rosé kacsamell sült almával.

A vendég igénye alakítja a konyhánkat, így bármit kérhet. Mi pedig igyekszünk kitalálni a kívánságát: tudjuk, hogy kinek érdemes különlegességet ajánlani, s kinek nem. A hagyományos magyaros ételek azonban soha nem hiányozhatnak az étlapról.

Ki viszi tovább ezt a szemléletet?

Kihalófélben lévő fajta vagyok, mondják a barátaim. Manapság divat azokat ajnározni, akik jól el tudják adni magukat a blogokban vagy a tévés főzőműsorokban, de semmilyen szakmai bizonyítás nincs mögöttük. A vendéglátó az, aki harminc éve folyamatosan meg tud újulni, és mellette eltart egy 18 fős személyzetet úgy, hogy a nagy része legalább húsz éve nála dolgozik. Nem pártolom az olyan kezdeményezéseket sem, mint a Torkos Csütörtök. Ezzel nem lehet visszatérő vendégeket szerezni. Jómagam a fiamnak és családtagjaimnak igyekszem átadni azt a tudást, amit több mint ötven év alatt megszereztem.

Moldován István
1951-ben született Budapesten. • A hetvenes évek elején végzett a Vendéglátóipari Technikumban. • 1965-től dolgozott a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnál. • Az országban elsőként hozott létre autós mozit Szentendrén. • 1984-ben nyitotta meg az Aranykorona Vendéglőt.

 

Ahol érték a vendég
A ranglétra szinte valamennyi lépcsőfokát végigjárta Moldován István a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnál, mielőtt saját vendéglőt nyitott. A nyolcvanas években már könnyebben lehetett ehhez engedélyt szerezni, Solymáron pedig szerettek volna egy olyan éttermet, ahol az átutazó idegen is minőségi ellátást kaphat. A vendéglő hét asztallal nyílt meg, de idővel hotelszobákkal és konferenciateremmel is bővült, s ma már akár egy 600 fős vendégsereget is ki tud szolgálni. Tizennyolc főnek ad munkát.


http://www.aranykoronavendeglo.hu/

              

2018.06.24, Vasárnap

Van eladó háza?

AKIKBEN MEGBÍZHATUNK

Prohászka Ottó
Tutti Kft.


Bányai József
Bányai Bútorok Kft.


Würsching Péter
B&V International Kft.


Szabó Éva
EVLA Ltd.


Perger Gabriella
Biohair


Koch Csaba
Hajós-Bajai Borvidék


Miavecz István
Trilak Kft.


Kubínyi Norbert
Millennium cégcsoport


Tóth Péter
Lipóti Pékség


Sánta Sándor
Bonbonetti csoport


Tóth Csilla, Halla László
Biomark Kft.


Gábossy Árpád
Szega Camambert Kft.


Nagy Sándor
G'Foby NetShop Kft.


Perjés Ákos
Haribo Hungária Kft.


Schweickhardt György
Prima Maroni Kft.


Hintalan György 
Ökovital Kft.


Csányi Attila
Bonafarm Zrt.


Losó József
Mirsa Zrt.


Ments András
Kincsem Termék Kereskedőház


Juhász Attila
Laurel cégcsoport


Marosfi Györgyné Lídia
Univer Product Zrt.


Palásti József
Fornetti Kft.


Gazsi Zoltán
esisberg Kft.


Kurucz Péter
Brandbank Hungary Kft.


Ifj. Bárány László
Master Good Kft.


Tóth Béla
Gyermelyi Zrt.


Osztermayer Miklós
ERU Hungária Sajtgyártó Kft.


Magyar József
Hungerti Zrt.


Erdélyi István
Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.


Ziegler János
Ziegler Kft.


Malgorzata Kolton
Tetra Pak Poland & Danube vállalatcsoport


Wáberer György
Waberer's International Zrt.


Bessenyei István
Laurel cégcsoport


Gajodi Viktor
Geomant Kft.


Török Zsolt
Retz áruházlánc


Mezei Rudolf
Promecom - Medistance


Vértes Tibor
Agárdi Pálinkafőzde


Ambrus Barbara
Csodás Otthon Kft.


Nagy László
Nagy Gépműhely Kft.


Demeter Csaba
Demeter Pincészet Kft.


Adorján Zsolt
Webbiztos Kft.


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely)


Korompai András
Performar Kft.


Szentkereszti István
SZIKK Kft.


Lengyel Zoltán
Code Systems Kft.


Massányi Kinga
Gombdinasztia


Miskei Ildikó
Soft Consult Kft.


Kocsis L. Erika
Pocifix Kft.


Cserpes István
Cserpes Sajtműhely


Korbán Krisztián
Akadémia Lovasiskola


Juhász Attila
Ipari munkaruha Kft.


Péchy Imre
Baromedical Zrt.


Mestyán András
Hello Oroszország Utazási Iroda


Ittzés Tamás
Bohém Ragtime


Barazsy Ákos
MiniCRM


Kling Péter
Munkavédelem Kft.


Szekeres Juli
Szópóráz Kft.


Harman Tibor
Nyomtass Okosan Ekopont Kft.


Posta Tibor
Sat.hu-Antenna Szakáruház


Tatos Levente
Tatos Szalon


Kosztolányi Ádám
Magánregény Kiadó


Prech Tamás Zsolt
Media-Press '91 Kft.


 

 

 

 

Hajbeültetés

A torok gyógyítója

Vizet digitálisan

Új édesitőszer

AUTÓSTOP? NEM!

Visszafelé pörgő óra?

ELŐKÉSZÜLETBEN

Somlyai Gábor
Humansoft Kft.


Puskás Zsolt
DMSone Zrt.


Erdőssy Imre
Consact Kft.


Madár Zoltán
Grepton Informatikai Zrt.


Marosi György
Multi Informatikai Kft.


Brumbauer József
BPW-Hungária Kft.


Tálos Péter
FIH Europe Kft.


Miklóssy Ferenc
Keviép Hungary Kft.


Borbély Zoltán
Atenor Group Hungary Kft.


Széll Csaba
CE LAND Holding Kft.


Kovács Endre
Arex FM Kft.


Kemenes László
Prologis Park
Budapest-Harbor


Fülöp Zsolt
DELOG Kft.


Takács Zoltán
Főnix-Med Zrt.


Gyenesei István
Hertelendy Kastélyszálló Kft.


 

 

Első a diszkréció

Stílus ami megszólít

Szeletek élvezete

CSOK-CSOK-CSOK-CSOK

Bankárképzés

A fék nem játék!

Opel nyári gumik

Elektromos autó

 

 

ImpresszumAdatvédelmi szabályzatMédiaajánlat

Copyright © 1999-2018 Webmut@tó - Minden jog fenntartva

A Webmut@tó honlapján található szöveges tartalmak a Webmut@tó tulajdonát képezik,
melyek a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc
alatt vannak. Másodközlés esetén feltüntetendő forrásoldal: http://www.webmutato.hu