Nyomtatás

Nagy Gépműhely - A veterán szakértelem


Egyedi kezelés különleges autóknak

Ez után mindenki megfordul az utcán! Semmihez sem fogható élmény veterán járgánnyal száguldozni, vagy még inkább nagy tömegben felvonulni egy találkozón. Ilyenkor mindenki kicsit abban a korban érzi magát, amiből az autója származik. Antik kincseink motorját azonban fel kell újítanunk ahhoz, hogy viríthassunk velük az utcán, ez pedig nem kis feladat! Hiszen a legtöbb veteránhoz ma már nem kapni alkatrészeket. Olyan specialistára van szükség, aki képes a semmiből is motort varázsolni, ez pedig nem más, mint a Nagy Gépműhely. A régi fényüket vesztett autókat itt generációk óta halmozódó tapasztalat, kivételes szakértelem és egyedi bánásmód várja. Nagy László cégvezető szerint a veterán felújítás nem más, mint értékteremtés: begördülnek használhatatlan járművek, amikhez nem lehet még alkatrészeket sem kapni, és kigördülnek vagyont érő csodák.

 

Embernek is szép kor

- Ilyen szakembert, mint mi vagyunk, nem képez egyetlen iskola sem - vág bele a bemutatkozóba Nagy László.  - Speciális munkát végzünk. Én is vagy esztergályost veszek fel a műhelybe, vagy autószerelőt, de a köztes dolgokra mindig nekem kell megtanítanom... - A Nagy Gépműhelyben 1932 óta gyűlik az értékes szellemi és gyakorlati tőke, amelyet a Nagy család ifjabb generációja, azaz Nagy László és Károly műszaki diplomával is párosított. László szerint ennek nagy jelentősége van a szakmaiság és a vállalatvezetés szempontjából is.

- Ha én a műhelyben dolgozom valami új dolgon, akkor nem csak próbálkozok, hanem pontos dokumentációval kísérletezek. Az eredményeim így teljesen egzaktak lesznek. A másik fontos különbség, amit látok, hogy a pusztán gyakorlati szakembereket nagyon nehéz kirobbantani a megszokott dolgokból. Egyszerűen nem akarnak a munkának azzal a részével foglalkozni, amiből a pénz lesz: PR, marketing stb. Sokan bagóért adják el azt a tudást, aminek gyakran csillagászati értéke volna. Épp ezért most építünk ki egy hálózatot autószerelők számára, hogy szakmai tanácsok mellett bevezessük őket a marketing, menedzsment területére is.
 

Sokat érő veteránok

A Nagy Gépműhely fő profilja ma a veterán autók motorjának felújítása. Ezekhez a régi járművekhez általában már nem lehet kapni alkatrészeket, így a műhelyben kell újra rekonstruálni, megalkotni őket. Aki megfizethető áron akar veterán autót vásárolni, csak olyan példányhoz juthat hozzá, ami komoly felújításra szorul, így előbb-utóbb egy műhelyben fog kikötni, hogy felébressze Csipkerózsika álmából az egykori meseautót.

Travoltának se volt mindegy, mibe ül be... 

- Ki vásárol manapság veterán járművet?

- Külföldön ennek már nagy kultúrája van, minálunk csak most kezd csak divatba jönni. Aki tud félrerakni a nyugdíjára, az igazából már megengedheti magának, hogy vegyen egy veterán kocsit. De leginkább még a gazdagok játékszere, és persze néhányak számára őrült hobbi, ők mindenüket ráköltik -  A veteránvásárlás azonban befektetésnek sem rossz. Már nyolcezer euróért lehet kapni egy lerobbant autót. Igaz, hogy sokat kell költeni a felújítására, de utána negyvenezer eurót is el lehet kérni érte, így jócskán marad a pénz a gazdája zsebében, ha sikerül eladnia. Kereslet pedig van rá. László maga is gondolkozik rajta, hogy a jövőben befektet egy veterán autóba, csupán egy megfelelő ajánlatra vár.

Jaguárok futószalagon

A mai motorok és a veterán autók motorjának felújítása két külön ágazat. Bár ugyanazok a gépek szükségesek mindkettőhöz, nem biztos, hogy ugyanaz a szakember is megfelel. A veteránok szereléséhez ugyanis másfajta gondolkodásra van szükség.

- Ha az ember három hétig nem csinál veteránt, átáll az agya. Ezért mi figyelünk rá, hogy folyamatosan edzésben legyünk, formában maradjunk - mondja Nagy László. A műhelyben mindig van két-három Jaguár, ez gyakorlatilag futószalagon megy náluk, de Rolls-Royce-ok és Bentley-k is feltűnnek időről időre. És persze szép számmal vannak nehéz esetek...

- Nemrég került hozzánk egy '60-as évekbeli Ferrari California. Amerikában újították fel a motorját, majd onnan került norvég tulajdonoshoz. Gyalázat, hogy mit csináltak vele! Sok mindent láttam már Magyarországon, de ilyet még nálunk sem csinálnak. De most volt egy Aston Martinunk is, aminek szó szerint hiányzott a motorja fele. Én ilyenkor mindig azt mondom: ha nem is tudom, hogyan lehetne megcsinálni, ki fogom találni!
 

Aki kétszer fizet, rosszabbul jár

A minőség és a mennyiség felé nem lehet senki sem egyszerre elkötelezett Nagy László szerint, ezért ők a minőséget választották. Nem szállnak be semmiféle árversenybe, mert az a legfontosabb számukra, hogy a legtökéletesebben végezzék el a munkájukat.

- Ki lehet spórolni egy-egy javításból a felét, ebből lesznek az alacsony árak. Ráadásul a tulajdonos csak két-három év múlva fogja észrevenni, hogy mi történt, amikor újra jelentkeznek a problémák a kocsival, csak még súlyosabban. És akkor már nem fogja annyiból megúszni, mint amennyibe eredetileg került volna a tisztességes, korrekt megjavítása. Ezért épp azoknak kellene a legjobban meggondolniuk, hogy mire adják ki a pénzüket, akiknek kevesebb van, hiszen hosszú távon sokkal többe kerülhet nekik a spórolás. Betegségre és autóra senki sem akar kétszer költeni!


Egy ipari családregény

A Nagy Gépműhely története akár családregényként is megállná a helyét, de precíz áttekintést nyújt a gépipar fejlődéséről is. A családban már az 1800-as évektől jellemző volt, fogy a fiúk "vasas" szakmát választottak, történeteikben pedig mindig felbukkan a kreativitás, az újítás, az önállóságra való törekvés. Már László apai dédnagyapja, akit szintén Nagy Lászlónak hívtak vasas végzettségű volt, de elsősorban cséplésből élt, télen pedig a cséplőgépeket készítette fel a következő idényre.

László apai nagypapája az ő nyomdokait követte. A géplakatosi szakmát az akkoriban fogalomnak számító Tilinger lakatos műhelyben tanulta. 1932-re neki is saját cséplőgépe lett. Ekkor lett először - mai szóval élve - vállalkozó, az ő vállalkozását tartják cég elődjének. A cséplőgépet és a hozzá való traktort használtan vette, és felújította. Gépeit rendszeresen újabb, de használt gépekre cserélte és szerzeményeit felújította. 1940 sorsfordító év volt: ekkor társult Nagy László sógorával, Mester Antallal. Tóni bácsinak esztergagépe volt, ezért László vásárolt egy hengerfúró gépet - ekkor fordultak a gépjavítástól a belsőégésű motorok felújítása felé. Nem csak az első vidéki motorfelújító gépműhely volt az övéké, de Budapest és Szeged között az egyetlen is. Piciben kezdték, és szorgalmas, precíz munkájuknak köszönhetően szépen gyarapodtak.

Bár Nagy László ötször járta meg a frontot, a munka folyt tovább a családi vállalkozásban. Csak akkor ásták el a gépeket, amikor megérkeztek az oroszok. A háború után azonban államosították ezeket, és a család csak szövetkezetben folytathatta a munkát. Ennek ellenére a feltaláló hajlamú nagyapa szabadidejében folytatta az újabb és újabb gépek építését, amelyeket négy alkalommal is államosítottak. László édesapja is az Autójavító ktsz-nél kezdett dolgozni, mivel származása miatt nem tanulhatott botanikát, ami mindig is nagy szerelme volt. Laci bácsi azonban, akit mindenki ismer a városban, aki a múlt rendszerben mezőgazdasági géppel vagy járművel rendelkezett, szabadidejében azért létrehozott egy botanikus kertet saját udvarán.

Leszerelték az orosz katonát is

 László szerint az emberek neveltetéséért nem a közoktatás a felelős, hanem a családjuk. A Nagy fiúk sem az iskolában tanulták a legtöbbet az életről, hanem otthon, a családi asztalnál a vasárnapi ebéd után.

- Ki volt a családban a nagy mesélő?

- Mindig a legidősebb. Nagyapámat kicsit bántotta, hogy nem jutott el egyetemre. Így mikor én már oda jártam, mindig mondogatta nekem, hogy ő az élet-egyetemre járt. Családi ebédek után mindig ment a sztorizás, nálunk szokásban volt az ilyen mesedélután. Sok mindent lehet ilyenkor tanulni arról, hogy hogyan kell viselkedni a világban. Édesapámnak van például egy brutális története. Jöttek az oroszok a városba és szedték össze az embereket, hogy elvigyék őket. Nagyapámat is odaterelték a többiekkel együtt, hogy segítsen lepakolni egy nagy teherautóról, utána pedig indulás, ki tudja, hová...

A nagyanyám nagyon megijedt, de magához hívta apukámat meg a keresztanyámat, akik akkor még kisgyerekek voltak, és odaküldte őket az orosz katonához: sírjatok! Azok odamentek, elkezdték rángatni a katona nadrágszárát és keservesen sírtak. Végül nem bírta tovább, hátba vágta a puskatussal a nagyapámat és hazaküldte. A többieket elvitték. Apukám végigélte a háborút, de soha nem hallottam panaszkodni. Ma meg azért sírnak emberek, mert nem adják le a Dr. House-t...

Kiapadhatatlan versenyszellem

László úgy véli, ő és felesége azért értik ilyen jól meg egymást, mert mindketten saját magukat szeretik legyőzni. Lászlóban hatalmas versenyszellem van, amit édesapja aggódása miatt nem élhetett ki autóversenyben. Néhány éve próbálta ki először, milyen is egy igazi gyorsulási pálya: nagyon élvezetesnek találta, de úgy látja, most már öreg hozzá. Így másban éli ki a versenyszellemet: a marketingbe vetette bele magát.

Egy év alatt olyan sokrétű projectet sikerült megvalósítaniuk, hogy László az Év Marketingese versenyen második helyezést ért el. De akaratereje másban is megnyilvánul: saját erőből szokott le a dohányzásról, és felszámolta életében azt a szokást is, ami sok munkában elfáradt ember estéjét tölti ki: a többórás felületes tévénézést. Felesége marketing tanácsadóként dolgozik, szintén egyedülálló dolgokon, hiszen ahogy férje, ő sem akar a sokadik ugyanolyan lenni a szakmában.

- Valójában én fedeztem fel őt - meséli büszkén László. - Eredetileg divattervező volt, de felfigyeltem rá, hogy van egy olyan képessége, hogy mindig a velejénél ragadja meg a dolgokat - Második diplomáját már a Kommunikációs Főiskolán szerezte, és lelkesen kiveszi a részét a cég körüli marketing teendőkben is.

 

Boldog lányos apuka

Bár a Nagy dinasztiában mindig is a férfiak voltak többségben, és Károlynak is fiai vannak, László családja ebből a szempontból kakukktojás.

- Egyszerűen imádom, hogy lányom van  - mondja. - Tegnap is megyek haza, és látom, hogy három évesen a körmét lakkozza!  - Egyáltalán nem sajnálja, hogy otthon a többséget bizony jobban izgatja a divat, mint a kocsik. A konyhában könnyen lehet rá hatással lenni, felesége különleges zöldbabos fogásait nagyon díjazza, de palacsintával is könnyen meg lehet vesztegetni. László jogosítványa készhez vétele után vagy tíz évig az utca réme volt, de ebben is rég megszelídült már. Ma egy Toyotával jár, mivel a mai autók közül ezt tartja a legreálisabbnak. Szép, nagy és a család összes holmija elfér benne.

 

Ajándék

A CégBook olvasói egy 2 lépéses kedvezményes lehetőséget kapnak ajándékba a vásárlás mellé.

1. Minden javítás mellé a kiegészítő alkatrészekre, amelyek nem kerülnek beépítésre a motorfelújítás során +10% kedvezményt adunk.

2. A 7x-es garanciánkkal elvégzett felújítások mellé az első eltöltéshez szükséges motorolajat ingyen

  

Garancia:

 A Nagy gépműhely egyik specialitása a 7X-es garancia.

 1. 2 év garancia: Minden teljesen felújított motorblokkra, hengerfejre és turbófeltöltőre 2 év garanciát adunk.


2. Zéró járulékos költség: A garancia ideje alatt a hibásan teljesített felújítások kijavításért egy fillért sem kell fizetni. Nálunk a 2 év garanciával felújított motorblokkot, hengerfejet és turbófeltöltőt ebben az esetben ingyen kijavítjuk, és a járulékos költségeket is megtérítjük.
 

3. Motordiploma: Pontosan leírjuk, mit végeztünk el! A motorblokk, hengerfej és turbófeltöltő felújítása mellé Motordiplomát adunk, amibe pontosan rögzítjük az elvégzett felújítás paramétereit.
 

 4. Biztosan azt kapja, amiben megegyeztünk: Garantáljuk, hogy a felújítás során egy hajszállal sem térünk el attól, amiben megegyeztünk. Szeretne megbizonyosodni erről? Kérésére az orra előtt, ingyen szétszedjük és összerakjuk a fődarabot, meggyőződhet arról, hogy pontosan azt végeztük el, amiben megegyeztünk.
 

5. Minden reklamációra választ kap: Minden ügyfél számít! Problémáját meghallgatjuk és garantáltan cégvezetői szinten vizsgáljuk ki. A korrekt eljárás garantált.
 

6. Kiadásait előre megtervezheti! Nálunk a fizetés során, nem éri meglepetés, mert fillérre pontosan annyit fizet, mint amiben előre megállapodtunk.
 

7. Hajszálpontos határidő: Ha 24 óránál többet csúszunk, akkor nem kell munkadíjat fizetnie! Ez önmagáért beszél, igaz? Higgye el, ez mindennél jobban motivál minket!
 

www.nagygepmuhely.hu


 

 

              

2018.06.24, Vasárnap

Van eladó háza?

AKIKBEN MEGBÍZHATUNK

Prohászka Ottó
Tutti Kft.


Bányai József
Bányai Bútorok Kft.


Würsching Péter
B&V International Kft.


Szabó Éva
EVLA Ltd.


Perger Gabriella
Biohair


Koch Csaba
Hajós-Bajai Borvidék


Miavecz István
Trilak Kft.


Kubínyi Norbert
Millennium cégcsoport


Tóth Péter
Lipóti Pékség


Sánta Sándor
Bonbonetti csoport


Tóth Csilla, Halla László
Biomark Kft.


Gábossy Árpád
Szega Camambert Kft.


Nagy Sándor
G'Foby NetShop Kft.


Perjés Ákos
Haribo Hungária Kft.


Schweickhardt György
Prima Maroni Kft.


Hintalan György 
Ökovital Kft.


Csányi Attila
Bonafarm Zrt.


Losó József
Mirsa Zrt.


Ments András
Kincsem Termék Kereskedőház


Juhász Attila
Laurel cégcsoport


Marosfi Györgyné Lídia
Univer Product Zrt.


Palásti József
Fornetti Kft.


Gazsi Zoltán
esisberg Kft.


Kurucz Péter
Brandbank Hungary Kft.


Ifj. Bárány László
Master Good Kft.


Tóth Béla
Gyermelyi Zrt.


Osztermayer Miklós
ERU Hungária Sajtgyártó Kft.


Magyar József
Hungerti Zrt.


Erdélyi István
Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.


Ziegler János
Ziegler Kft.


Malgorzata Kolton
Tetra Pak Poland & Danube vállalatcsoport


Wáberer György
Waberer's International Zrt.


Bessenyei István
Laurel cégcsoport


Gajodi Viktor
Geomant Kft.


Török Zsolt
Retz áruházlánc


Mezei Rudolf
Promecom - Medistance


Vértes Tibor
Agárdi Pálinkafőzde


Ambrus Barbara
Csodás Otthon Kft.


Nagy László
Nagy Gépműhely Kft.


Demeter Csaba
Demeter Pincészet Kft.


Adorján Zsolt
Webbiztos Kft.


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely)


Korompai András
Performar Kft.


Szentkereszti István
SZIKK Kft.


Lengyel Zoltán
Code Systems Kft.


Massányi Kinga
Gombdinasztia


Miskei Ildikó
Soft Consult Kft.


Kocsis L. Erika
Pocifix Kft.


Cserpes István
Cserpes Sajtműhely


Korbán Krisztián
Akadémia Lovasiskola


Juhász Attila
Ipari munkaruha Kft.


Péchy Imre
Baromedical Zrt.


Mestyán András
Hello Oroszország Utazási Iroda


Ittzés Tamás
Bohém Ragtime


Barazsy Ákos
MiniCRM


Kling Péter
Munkavédelem Kft.


Szekeres Juli
Szópóráz Kft.


Harman Tibor
Nyomtass Okosan Ekopont Kft.


Posta Tibor
Sat.hu-Antenna Szakáruház


Tatos Levente
Tatos Szalon


Kosztolányi Ádám
Magánregény Kiadó


Prech Tamás Zsolt
Media-Press '91 Kft.


 

 

 

 

Hajbeültetés

A torok gyógyítója

Vizet digitálisan

Új édesitőszer

AUTÓSTOP? NEM!

Visszafelé pörgő óra?

ELŐKÉSZÜLETBEN

Somlyai Gábor
Humansoft Kft.


Puskás Zsolt
DMSone Zrt.


Erdőssy Imre
Consact Kft.


Madár Zoltán
Grepton Informatikai Zrt.


Marosi György
Multi Informatikai Kft.


Brumbauer József
BPW-Hungária Kft.


Tálos Péter
FIH Europe Kft.


Miklóssy Ferenc
Keviép Hungary Kft.


Borbély Zoltán
Atenor Group Hungary Kft.


Széll Csaba
CE LAND Holding Kft.


Kovács Endre
Arex FM Kft.


Kemenes László
Prologis Park
Budapest-Harbor


Fülöp Zsolt
DELOG Kft.


Takács Zoltán
Főnix-Med Zrt.


Gyenesei István
Hertelendy Kastélyszálló Kft.


 

 

Első a diszkréció

Stílus ami megszólít

Szeletek élvezete

CSOK-CSOK-CSOK-CSOK

Bankárképzés

A fék nem játék!

Opel nyári gumik

Elektromos autó

 

 

ImpresszumAdatvédelmi szabályzatMédiaajánlat

Copyright © 1999-2018 Webmut@tó - Minden jog fenntartva

A Webmut@tó honlapján található szöveges tartalmak a Webmut@tó tulajdonát képezik,
melyek a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc
alatt vannak. Másodközlés esetén feltüntetendő forrásoldal: http://www.webmutato.hu