Nyomtatás

Alaszkán sincsenek már távolságok


A szélsőséges időjárás a legnagyobb akadály

  
   Alaszka egyike a legritkábban lakott államoknak az Egyesült Államokban, a vidéki térségben nehéz megfelelő oktatást biztosítani az ott lakóknak - kevés a diák és képzett pedagógusból sincs elég. Ezen a helyzeten többféle, az internethez kapcsolódó metódussal próbálnak segíteni a helyiek.


 

 

Jó példa erre a Tununak városának kezdeményezése, ahol a térség első interneten közvetített tanóráit honosították meg Kim Abolafia vezetésével. Összesen 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján, a videokonferencia módszereivel próbálva áthidalni a hatalmas távolságokat. A három éve kezdődött projekt kezdetén még a résztvevők sem igazán tudták, mire lesznek képesek. Abolafianak meg kellett küzdeni a rutintalansággal, valamint új módszereket kellett kidolgoznia a figyelem felkeltése és megtartása érdekében. A legnagyobb probléma az interakciók limitáltsága. A távoktatás lehetőségei adottak, hisz az állam 54 iskolai körzetében az utóbbi években kivétel nélkül kiépült a szélessávú infrastruktúra, a kilenc legelhagyatottabban fekvő térséget pedig videokonferenciára alkalmas berendezésekkel is ellátták.


A technológia ugyanakkor gyermekbetegségekkel küzd, a szélsőséges időjárás, a különböző üzemzavarok és az eszközök használatában való járatlanság hátráltatják a zavartalan oktatást. Továbbá vannak természetesen, akik szerint egy húsvér tanerőt nem pótolhat semmilyen képernyő - bár azt az ellenzők is aláírják, hogy egyes esetekben a távoktatás kikerülhetetlen.

 

 

   

              

2018.01.18, Csütörtök

Van eladó háza?

BEJELENTÉS

Ha tud egy jó honlapot,
(az sem baj, ha az Öné :))
jelentse be! 

URL:*
Leírás:*
E-mail:*

 

VS

 

TELEFONKÖNYVEK

Hajbeültetés

ÁLLÁS

IDŐJÁRÁSJELENTÉS

ÚTVONALTERVEZÉS

UTAZÁS

MENETRENDEK

ORIGO SPORT

 

WEBBETEG

 

BANKOK ÉS ÁRFOLYAMOK

APRÓHIRDETÉSEK

INGATLANOK

TŐZSDE

E-MAIL

EGÉSZSÉG

HONLAP PANORÁMA

Válogatás érdekes külföldi
honlapokból.

Honlap a jövőből

Ha megadunk egy dátumot,  akkor megnézhetjük, hogy azon a napon milyen események lesznek a világon.
https://www.zapaday.com

A torok gyógyítója

IDŐJÁRÁS

 

PROPELLER

 

Vizet digitálisan

Új édesitőszer

AUTÓSTOP? NEM!

Legolcsóbb

Hetek

 

Visszafelé pörgő óra?

TOTALCAR

 

Váltson mobilkuponra!

Nemzeti Sport

 

MA.HU

 

Elektromos autó

Első a diszkréció

PRIVÁTBANKÁR

 

Stílus ami megszólít

HÍRADÓ

 

Szeletek élvezete

CSOK-CSOK-CSOK-CSOK

24.HU

 

Bankárképzés

FAKTOR

 

MOZI

 

A fék nem játék!

CSAK FOCI

 

AjándékMagánregény

Origo - friss

 

Opel nyári gumik

PORTFOLIO

 

ÜZLETRÉSZ

 

MIT OLVASSUNK?

ImpresszumAdatkezelési szabályzatMédiaajánlat

Copyright © 1999-2018 Webmut@tó - Minden jog fenntartva

A Webmut@tó honlapján található szöveges tartalmak a Webmut@tó tulajdonát képezik,
melyek a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc
alatt vannak. Másodközlés esetén feltüntetendő forrásoldal: http://www.webmutato.hu